REPUBLIC

Több mint 30 éve annak, hogy néhány tehetséges fiatal zenésznek hála elindult az a bizonyos „mandula”, hogy aztán sikert sikerre halmozva a rendszerváltás szülte zenészgeneráció egyik legjelentősebb szónokává váljon.

A tehetségük már korán bizonyságot nyert, hiszen a zenekar szinte rögtön sikerrel robbant a köztudatba, lendületes dallamaival, tele torokból énekelhető, őszinte szövegeivel. 20 évvel később hihetetlen akaraterőt és szakmai alázatot tanúsítva az együttes átvészelte a legrosszabbat, frontemberük elvesztését és a hagyományok megtartása mellett máig aktívan folytatta a munkát. Az akkor már régóta a zenekarral dolgozó Halász Gábor lett a Republic gitárosa, Boros Csaba basszusgitáros pedig előre lépett a mikrofonhoz.

A mórahalmi koncert repertoárjából most sem hiányozhatnak majd a legnépszerűbb dalaik:
Jó reggelt kívánok
Ég és föld között
Szeretni valakit valamiért
Engedj közelebb
16 tonna
Repül a bálna
Ha itt lennél velem
Ha még egyszer

Amit csinálnak se nem pop, se nem rock, se nem népzene, de a lényeg, hogy Mindenkié – vagy ahogy Ők mondják, lakossági beat! 

Foglalja le még ma a legjobb ülő vagy álló helyeket a mórahalmi koncertre és idézzük fel együtt az Republic örökzöld slágereit.